Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
2012. április 20.
XI. évfolyam 4. szám.
Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...”
De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét -
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„ Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad ...”
Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad ...”
S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten ...”
Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ...” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet
Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk
Márai Sándor
Halotti beszéd

Könyvajánló
Nem elég megborzongni,
de lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
de mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
fagyot is bírjon el,
ki acél akar lenni,
suhogni élivel.

Nem elég álmodozni.
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell!
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el;
jövőnket – tudni kell!

Nem elég a célt látni;
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer!

Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell: – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell: – az érzelem!
Ám nemcsak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég – a Világért!
Több kell: – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most: – népedért!
Nem elég – Igazságért!
– Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

Váci Mihály
MÉG NEM ELÉG
l
1924-1970
Dimitri Shostakovich
Zoja suite, I.
Berlini Szimfonikus Zenekar
M. Jurowsky vezényel.
1945. május 1. Berlin elesett.
1945. május 1. Berlin elesett.1945. május 1. Berlin elesett.1945. május 1. Berlin elesett.
1945. május 1. Berlin elesett.
Este fél tíz. Telefoncsengés. – Kicsit késő – gondolom, és kényszeredetten felemelem a kagylót. A Für Elise szól belőle, géphangon, az első periódus, végtelen ismétlődésben. Hiába hallózok: csak a megszakítatlan gépzene. Ki lehet az, és miért küld nekem zenét? És miért éppen a Für Elisét? Motyogó kérdéseimre nem jön válasz, valószínűleg véletlen volt.
Másnap, ugyanabban az időben, megszólal a telefon, és benne  a Für Elise. – Van érzéke a rítusokhoz - , gondolom elismerően, én, akinek az életem gyermekkoromtól csupa rutin és rituálé. A rutinok megkönnyítik, a rituálék széppé teszik. Gyermekeimtől hajdan, most már unokáimtól is ugyanazzal a magam kitalálta mondókával köszönök el, ha jelen vannak, a fülükbe súgom, ha csak éjjeli magányomban készülök elaludni, magamban mormogom el.. Ha új ruhát, cipőt, ékszert vásárolok, először mindig neki, az  Elérhetetlennek veszem fel, hogy a szeme villanásából érezhessem, tetszik-e, és ha igen, találkozásaink alkalmával viselem, ha nem, a hétköznapok nélküle folyó idejében.

                                                                         tovább>>>
Szepes Erika
Jázmintea
Úszik az árban a rönk,
nyalja, görgeti elemek szürke nyelve,
dadogó ajkon a hab,
kiül peremére a tajték.
Fordul a súly, húzza az örvény,
dobja ki újra, rántja a lég,
de kifullad s elejti, döccen a
mélybe, ring a törzs
bársonyos ágyán az erőknek.
Surrog a folyó térben, időben.
Mongolszemű lány. Saruját levéve
lépdel a tájon, duzzadt szemöldöke
az erdők. Hajlik a föld, szoknyája
a szélben, bokája se látszik,
hangja se hallik, csak a
dúdolása, csak macskatekintete
ragyog föl, mikor a falvak
kigömbölyödnek lába nyomán.
Koppan a kő a kőhöz,
törlődik a kemény kavics is,
homokos tenyere a partnak szorítja
a medret össze középre.
Hajtja, pofozza hullám a hullámot,
kergeti, átbukik, öklözi előre.
Jön, jön a folyó s továbbmegy.
Állok a gáton, hidat ver a nap,
ballag rajta túlról az este.
Pilledt húsukat a fák enyhítő párával
beterítik. Nyújtózik a rét, lepihenne, de szúnyogok
kelnek és a víz morajával összevegyül
újra az élet. Azután csönd.
Csak az ember lámpája virraszt.
Gyanús tűzzel lobban az éjben.
Csillagmagányú férfi! - lesd el
a titkot, elemek sötét fegyelmét s térj
nyugovóra. Holnapod hozza már a folyó.


Lehoczki Károly
A folyó
Szabolcson nálad szálltam, beesteledett.
Ahogy ültünk a verandán, az estebéd
utolsó falatjai után, lábunk alól lesett
szánkba kivénhedt komondorod, Soma.
Sötétedett. Az enyhe szellő borzoltan,
talán a nyulak, vagy az elülő tyúkok óla
felöl, hozott mocorgó zajtöredéket. Ez a
perc volt a nyugalom, a Béke, amely ott,
mint borostyán méze, lágyan ömlött ránk,
kövítve magába minket - és a pillanatot!

Másnap vonatra ültem, utaztam vissza, az
állomásra kísértél, a port rúgtam, az úton
az orgona édes-bódítón illatozott, ugyanaz
a csahos dög ugatott rám a kerítés mögül,
amelyik oda menet is bőszen acsarkodott.
A vonat beállt mikor odaértünk, egymást
megöleltük. Így jöttem vissza tőled, aztán
Kanadába repültem, haza. Most itt vagyok.

Eddig nem tudtam mi a honvágy! Amióta
eljöttem, folyton - Szabolcsra gondolok!
Kardos András
A Veranda
A pajkos napocska pirosló pofával
nyelvét ki-kiöltve küldi le sugarát,
majd kacagva ráül az égi csúszdára
s lassan, nagyon lassan elengedi magát;

sikongatva megy le, csöppet sem sietve,
közben lángkezével szivárványt karol,
izzó háta mögé kék égfüggönyt húzva
elmerül, s hajnalig megbúvik valahol.
Köves József
Áprilisi alkony
Dermesztő világ,
a lélek fázik!
Fűvel benőtt út
háztól-házig,
kerítés, vérebek,
villát, palotát
őrző fogdmegek,
s benn a királyok
halmozva jóval,
elandalító
muzsikaszóval
nyújtóznak lustán
hűs párnáikon.
Bacchus oltárán
áldoznak napot
s éj összekötve.
Példás éltüket
hirdeti szobor
még életükbe,
míg házak tövén
fedetlen testtel,
éhséggel küzdve,
s az elemekkel
virraszt a nyomor.

Koosán Ildikó
Dermesztő világ
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára

Tükrök minden falon,
ablakok nincsenek.
Ne add fel, bírd ki, szív,
kicsit még lelkesedj!
Majd egyszer visszatér,
mi régen elveszett!
A kapu nyitva áll,
lehet, hogy csak neked.

Hallasz még hangokat?
Látsz még titkos jelet?
Az éjben árnyakat
a tűzfalak felett?
A rémes végzetet
ne hívd ki ellened,
ne nézz, ne hallj, ne szólj,
azt tedd, amit lehet!

Bittner János
TÜKRÖK
Fehér fák félsötétben.
Virágszirom
perdül és hull, a földet
beborítón.

A kis kert félsötétben.
Sziromszavak
nem hozzák békéd, álmod,
volt önmagad.

Széttört tükör-varázslat-
világ helyett
nem jött el szívnek szebb és
értelmesebb.

Hol vagy Tavasz, tavaszban
másik tavasz?
Csillagálmokra éber
szirmot havazz!

Hol van a múlt-virághad?
Ígért a tett
piros gyümölcsöt, s fényt is,
amely meleg.

Kert-múlt! Virágos ágad
kedves nekem,  -
s ez a nép, ez az ország
oly idegen!

Kis kert, virágos ágon
hunyó fehér...
Ország becsület nélkül
semmit sem ér.

Kis kert, virágos ágak...
Ó, Szív-Haza!
Hová lett, mondd, a Lélek
volt-Csillaga?



Lelkes Miklós
FEHÉR FÁK
Amikor elkezdték ásni a kertvárosi ház alapját, eszükbe se jutott Kovácséknak, hogy valamiféle csicsás, nagy épületet, netán tetőtér beépítéses palotát húzzanak fel rá. Kinek? Minek? Aztán meg miből is? A gyárban a szakszervezeti bizalmi mondta, hogy a tanács felmérette a városszéli földeket, és a soványakat, ami már a téesznek se kell, fölparcellázzák, és kiosztják építési teleknek a gyár dolgozói között. No, persze nem ingyen, meg nem mindenkinek adnak belőle, hanem csak azoknak, akiket a párt, meg a szakszervezet javasol. Elsősorban a törzsgárda tagoknak. Pali abban az évben kapta meg az ötéves törzsgárda tagsági jelvényét, meg a brigádjuk is elnyerte a szocialista címet...
                                                                         tovább>>>
T. Ágoston László
Három asszony
l
...
Következő oldal>>>
Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.
festőművész
“...ha megmondják, hogy diktatúra van, tudom, mire számíthatok.
Az viszont tisztességtelen, ha demokráciát játszanak, és közben diktálnak.” (Szinetár Miklós)
"...az sem kizárt, hogy a Duna partjára kerül majd József Attila szobra."
Nyilatkozott L. Simon László  a törvényhozás kulturális bizottságának fideszes elnöke, 2011. október 10.-én.

...s mit ad Isten, hat hónapra rá Vadász György elméje váratlanúl megvilágosodott s bevallotta, hogy bizony annak idején nagy hibát követettek el, hogy az emlékművet a parkba heleyezték. Mert ugye a költő azt irta, hogy a
"A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj." 
Hát üldögéljen csak a vízparton, ha annyira élvezte.
Rossz nyelvek szerint sokat nyomott a latban, 
hogy egy zsíros állami megrendelést, vagy netalán
egy újabb Kossuth dijat igért Vadász Úrnak a Hatalom a "zseniális ötletért."
"Urak, ha jönnek új szolgát keresve
s lesz elég, tudom, önként talpnyalók..."

"...mi más rendre vágyunk / vagy igaz világ lesz, vagy nem lesz itt semmi" Ady E.
Tartalom
1. oldal
próza, versek
2. oldal
próza, versek
3. oldal
próza, versek
4. oldal
elfeledettek
5. oldal
klasszikusaink
6. oldal
gondolatok
Balog Örse: Fohász
Baranyi Ferenc: Hegybeszéd
Bodó Csiba Gizella:
Egy öreg a Tiszáról
Debreczeny György:
A disznóólat takarítja a disznó
G. Ferenczy Hanna:
A Zserbóban
Juhász Ferenc:
Fény-hitem kő-kérdőjele
Kamarás Klára: Tudom
Lehoczki Károly: A zseb
Németh Tibor: Évszakéletek
Nógrádi Gábor: Háló-halált…
Péter Erika: Prédára várva
Váradi József: Három nagyobb pont a hó sivatagában
Verasztó Antal: Tanyák
Zsidov Magdolna: Ébredés

Baka István:
Kora-tavaszi éjszaka
Bányai Tamás:
A válogatós detektív
Bárdos László: Narcissus
Fetykó Judit: Külváros
Kő-Szabó Imre:
Ellopták az autómat
Mester Györgyi: Szellemes
Ódor György: Meg kell őrülni!
Pethes Mária: Nyilatkozat
Ricza István:
Pont én ne tudnám
Rózsa András: Fekete-fehér
Sárközi László:
Mészáros Ilonának
Umhauser Ferenc: A hitetlen
Varga Tibor: Finitá
Végh Sándor: Tavasz
Vihar Béla: Szomorúság verse

Mátyás Ferenc
versek
Rákosi Viktor
novellák
Csiba András
Pihenés a Szaunában Húsvétkor